AMBER SMITH, EZ BASIC
Koncertkezdés: 21ó, jegyár: 800Ft
Részletek »
FRENK - Minden ellen - lemezbemutató koncert
részletek hamarosan...
Részletek »
| 2009.10.30.
A Nitzer Ebb lesz az előzenekar a Depeche Mode turnéjának januári és februári állomásain, így Budapesten is, január 11-én.
Az idén tizenkettedik lemezét (Sounds Of The Universe, kritika erre) kiadó Depeche Mode előző turnéjához hasonlóan most is kétszer lép fel Budapesten: a júniusi koncertről erre írtunk, a következő január 11-én lesz a Papp László Sportarénában, ahol – mint azt most bejelentették - a Nitzer Ebb lesz az előzenekara. Douglas McCarthy és Bon Harris duója az ebm kultikus együttese (eleinte trió volt), többek között a detroiti technónak is alapvető zenei ihletője. A Nitzer Ebb 1995-ben adta ki utolsó lemezét, három éve pedig ismét összeállt, megjelentetett egy dupla válogatáslemezt (illetve annak remixváltozatát), majd turnézni kezdett. Egy évvel később a Szigeten is koncertet adott, állítólag jövőre adja ki több éve készülő új albumát. A Nitzer Ebb a Depeche Mode januári és februári európai koncertjein lép majd fel, a berlini után a budapesti lesz a második állomás.
A két együttest amúgy elég sok szál köti össze, azon túl, hogy mindkettő essexi. A Nitzer Ebb a nyolcvanas évek második felében már turnézott a Depeche Mode-dal (amelynek tagjai gyakran hordtak akkoriban Nitzer Ebb-pólókat, akár élőben, akár az Enjoy The Silence klipjében). Később Alan Wilder producere volt több Nitzer Ebb-lemeznek, majd Douglas McCarthy vendégszerepelt Alan Wilder saját projektjében, a Recoilban, legutóbb pedig Martin L. Gore vokálozott egy új Nitzer Ebb-számban
(forrás: quart.hu)

www.pecsiestcafe.hu is awsome, so many interesting content is here
live streaming sports
free live sports stream |05.16.
Ú, de gáz! Javítottuk, elnézést kérünk a terrorért...
szolgálati közlemény |04.18.
J-VEL.
MUSZÁJ |04.17.
Hihi, épp a napokban jutott az eszembe, hogy rég voltam már Ladánybenén...
pjotr |03.19.
hááhh, klassz a klip amit betoltatok.
plazi |03.16.
Ezt a cikket még nem kommentelte senki.